2017. május 19., péntek

Futapest - Törökbálint

Az áprilisi télben elmaradt Muzsla okozta űrt mindenképpen be akartam tölteni egy rövid kis versennyel. A Futapest 11 kilométeres távja 300 méter szintemelkedéssel pont jónak tűnt. A Polar Kaptákövek Trail 15-ös távjára készülök erősen, azon ugyanennyi szint lesz, és csak 4 kilométerrel hosszabb, így ez egy remek tesztje lehet a versenytaktikámnak. Ennek megfelelően úgy is álltam a rajthoz, hogy itt ma teljesen kifutom magam. A rajt után bele is kezdek erősen, kicsit talán túl hátulról indultam, az elején így túl gyorsan kellett futnom, hogy mielőbb leelőzzem a nálam lassabbnak tűnőket. Ez egy elég rossz taktika volt, főleg mivel emelkedővel kezdtünk, és bár gyorsan megelőztem a nagy tömeget, túlságosan is előre törtem, és nagyon túl is erőltettem. A pulzusom pillanatok alatt 174-re szökött, de nem foglalkoztam vele, a teszt azért teszt, hogy megtaláljam a határaimat.
Belesétálás nélkül nyomtam az emelkedő tetejéig, ahogy egyre inkább síkra váltott, egyre inkább gyorsultam, de az igazi száguldás a lejtőn következett kicsivel 4 perc alatti tempóban. Nagyon élveztem ezt a tempót, de így a pulzus nem hogy nem csökkent, hanem 176-ig emelkedett. A második kilométerem így 4:12 lett, ami eddigi legygorsabb versenykilométerem, de meg is lett az eredménye. A harmadik kilométer ismét emelkedett, kezdett szenvedős lenni a teljesítmény tartása, a nagyon magas pulzussal nem is ment végig ez az ezres, egy meredekebb részen bele kellett sétálnom. 170-ig is csak nagyon lassan ment le a pulzusom, sikerült ezzel a három kilométerrel elfutni az elejét. Ennek megfelelően már lejtőn sem tudtam fenntartani az eszeveszett tempót, szép lassan csökkent a pulzusom, sokan előztek vissza. Innen 166-170 közötti tartományban maradtam, gyakorlatilag túlélő üzemmódra kellett váltanom. 5 kilométernél volt egy frissítőpont, bekaptam egy szőlőcukrot, és ittam egy pohár vizet, mivel ezúttal semmit nem vittem magammal, csak a frissítőpontokra támaszkodtam. Meg a verseny előtt evett zselére. Nem gondoltam, hogy ezen a távon cukrot kéne pótolni, de annyira elerőtlenedtem, hogy már mindent meg kellett próbálnom.

Talán a szőlőcukor miatt, vagy csak sikerült kicsit kipihennem magam, de úgy éreztem, hogy kezd visszatérni belém a lendület. Egy meredek lejtőn már kezdtem érezni, hogy menne gyorsabban is, amiben a pulzusom is egyetértett, így néhány előzést követően újból felpörgettem magam. Érdekes módon a lefeléken elkezdett fájni a gyomrom, és egyre inkább biztos vagyok benne, hogy a felszedett plusz kilók rángatása okozza ezt. Sajnos pont ezután jött pár meredek emelkedő, amin kénytelen voltam belesétálni, és ez nem tett jót a hangulatomnak, így az utolsó belesétálás már indokolatlanul hosszú volt, nem az erő, hanem a kedv hiányzott, hogy újra teljes erőbedobással fussak. Szerencsére itt át is billentem a holtpontom, felszívtam magam, és egyre jobban ment a futás. Igazság szerint nem nagyon szerettem volna, hogy bárki is vissza előzzön a végéig, a versenyszellem átvette az irányítást.

A pálya tovább hullámozott, a lejtőkön ismét eszeveszett tempókat futottam, hogy összeszedjek annyi előnyt a mögöttem lévőkkel szemben, hogy az emelkedőkön ne tudjanak beérni. Még mindig azt látom, hogy nagyon gyenge vagyok az emelkedőkön, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mezőnyben is egyre előrébb vagyok, tehát az összehasonlítási alap nem egészen ugyanaz. Hosszú ideje láttam magam előtt egy srácot, a köztünk lévő távolság nem változott. Az utolsó kilométerbe lépve gondoltam nincs már hova spórolni, feljöttem rá, és fél méterre rátapadtam. Persze ezt észrevette, és folyamatosan növelte a tempót, pedig egyre jobban emelkedett a pálya. Be is értünk valakit, megelőztük. Még mindig nagyon emelkedett a pálya, a pulzusom átlépte a 176-ot, ami miatt kicsit visszavettem, pár méterrel leszakadtam. Már ő is nagyon zihált, nem is bírta sokáig, erősen belassult, nekem addigra pont rendeződött a helyzet, így kapva az alkalmon gyorsítottam, megelőztem, és ahogy vége lett az emelkedőnek, mindent beleadtam, a maradék 400 méteren életem hajráját nyomtam. Egészen pontosan 1:25 alatt futottam le az utolsó 400 métert, ami 3:33-as átlagtempót jelent! Ebben a dimenzióban még nem jártam :)
A teszt tökéletesen sikerült, és bár az elejét nagyon elfutottam, az 1:03:15-as időeredménnyel (5:43 /km) ezen a pályán nagyon elégedett vagyok. Megvan a szükséges információ, 174 körüli pulzussal kezdeni nagyon sok, ami mondjuk nem is csoda, tekintve, hogy 172-173 körül van a laktát-küszöböm. A célversenyen az első 2-3 kilométeren mindenképp 170 alatt kell tartanom a pulzust, és akkor nem lesz semmi baj. Csak bírjam ki :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése